2016. február 17., szerda

Magamba zárva a gyulladó kéve

Vár

Magába zárva a láng ezer éve 
Morran a szándék 
Kiválni kél 
Szélhárfa játszik a lét tenyerébe 
Szikra az álma 
Ütése kér. 

Lobban az élet a kín viharába 
Üsse a kővel 
Tüzet csihol. 
Lángol a szívem e’ kolduló árva 
Örvény a félsze 
Vizet dalol. 

Magamba zárva a gyulladó kéve 
Hűse a csókod 
Bohón remél. 
Váram a bölcselő szód szemed kérje 
Háborgó szívem 
Pihenni tér.

http://www.poet.hu/vers/71866

2016. február 12., péntek

Verejtéke sós-e a lónak?

Amikor bezsúfolódnak a történések az életünkben, egyrészt a jelen problémáinak megoldása nem enged minket sem a múlt sérelmein rágódni, sem a jövőt találgatni, és ez jó. Sok filozófia arra buzdít, hogy élj a mának. Mindenki másként értelmezi, én is fejtegettem már a jelen pillanat megélését. Igen ám, de ha a jelen nem éppen kellemes, és nem enged elrévedni, akkor egyre töményebben nehezedik ránk. Egyszer csak nagyon elegünk lesz a mából. Szívesen leráznánk magunkról, de nem lehet, mert nem fogja senki megtenni helyettünk, amit muszáj. Ebben a helyzetben jó, ha a múlt szép pillanatai segítségével, ha rövid időre is, de abba a teremtett állapotba tudunk kerülni, ami jelenleg hiányzik az életünkből.
Hallod-e?




2016. február 5., péntek

Életünk legszebb pillanatai nem szólnak semmiről.

Ha nincs túl jó napom, előkeresek egy szép emléket, vagy többet, és azok segítenek átvészelni a napom zárását, és reményt adnak az új nap ébredéséhez, de igyekszem, hogy minél  többször jó napom legyen.
Ha a nullához viszonyítok akkor sikerül, mert ha nem a hiányt helyezem előtérbe, hanem azt ami a nullához képest plusz, másként érzem magam.

Életünk legszebb pillanatai nem szólnak semmiről.

Ezzel a mondattal sok ismerősömet megállítottam egy kicsit. Belegondoltak, milyen ritka alkalom, amikor csak úgy vagyunk,  és érezzük a jót, amit a Mindenségtől kapunk.
Amikor nincs történés a gondolataink között, amikor a belső én is szünetel, ahogy rásimulunk a teremtés szépségére, vagy jóságára. 
Amikor mindezt nem is fogalmazzuk meg, pusztán megéljük. 
Egyszer úgy szakadt ki belőlem ez a mondat, hogy valakivel épp abbahagytuk a beszélgetést, és magunk mögött tudva a kellemes estét, csak néztünk bele a végtelennek tűnő éjszakába. Ez mégis rövid ideig tart, de...



2016. január 30., szombat

"Lángolva égett majd pernyeként hullt le a légből"

Ha tetszik a blogom, iratkozz fel értesítésre, mert készül egy e-könyvem, és kaphatsz ingyenes részt belőle.
Kell, hogy legyen menedékünk. Kell egy olyan hely, vagy állapot, ahova elmenekülhetünk, ha már fárasztó a kézzelfogható valóság. Ez gyermekkorban játék, felnőttkorban infantilitás. Mivel a versírás állapota is egy menedék, ráadásul ha egy elképzelt személy bőrébe bújva írok verset, az minek mondható? Ne válaszolj.
Ismerős érzés, vagy csak a művészlelkek képesek ilyen elvetemültségre?
Ez itt régi versem.
Magam is meglepődöm, hogy ehhez képest most a saját bőrömben vagyok, és ráadásul jól is érzem magam benne. Ekkor ebben a személyiségben tudtam kifejezni a makacs szenvedélyességet. Lehet, hogy azért vettem elő, mert ismét szeretnék menekülni egy kicsit?




Fogaskerék


A lehulló bilincsek órája
Eljött
Repíti végre a tűz
Szabadon szálló pernye
A vére
Keringve minden gondot elűz
Jeges otthona olvadni készül
Sarki ruháját
Letépi láz
És a ház már
Királyi vár lett
Rideg lakója
Magához enged
Ajtaja nyitva van
Hagyva neked
Száguldó motorral
Szeli az útját
Hajában elnyűtt
Fogaskerék
Zsákjából kopott
Cipőit szórja
Mielőtt megáll
Behunyja szemét
Képlékeny iszapban
Viszontlát téged
Körülvesz benne sok
Kúszó gyökér
Húznak és vonnak
Gépszerű lények
Mosolyogsz
Ároknak partjára
Nyugodni tér
Az ébredés húzza fel
Űrbéli tájra
Hova a földi fák
Áttelepültek
Szavaknak erdeje
Tárja a karját
Elindul
Tüzet rakni
Neked

Lángolva égett majd pernyeként hullt le a légből
Az égből egy meteor zuhant le rá
Azóta számolja ujjai percét
Motorján babrálva szakad az ág
Fák kelyhéből issza az elmét
Kelmét nem talál
Mit teríthetne rád
Pucéran hagy meg az útszéli sárnak
Várnak a vén manók hát
Tüze még nem hunyt
Fut parazsával
Kergül és birkul
Elég elég
A végén felszed
Tisztogat
Kéred
Véredet csókolja
Még


(Toll nevű másik személyiségem írta)

2016. január 24., vasárnap

"ahol nincs halál,"

http://karolyfizsofia.hu/
Elegem van a valóságból.  A katatónia is erről szól. Hol van a határ egészséges elegem van és beteg elegem van között?
Sokan menekülünk a valóság elől, pl. ezért szeretünk filmet nézni. Nemcsak a filmalkotók, de a legtöbb művész ide viszi el az embereket.
A nem való világba.
Ide menekül az alkotó és a néző is.
Ezért vannak színdarabok, ezért fest a festő, a versekről és a fantáziadús regényekről is ezt mondhatjuk el.
Gyermekként nem értettem, miért kell büszkének lenni arra, ha valaki olvas.
Az olvasás szórakozás. Kivonulunk a valóságból. Arra büszkének kell lenni?
Azt gondoltam, a nehéz munka elvégzése a dicsőség, a szórakozás, az csak jó.
Azért mert én zseblámpával még a paplan alatt is olvastam, még nem tartottam ezt dicsőséges tettnek.
Ezen a mai napig elcsodálkozom. De nem erről akartam ma írni.
Hanem a valóságtól való menekülésről.
A kitalált történet, az elképzelt világ az egyik, ami elmenekít.
A  fotósnak általában az dolga, hogy a valóságos világból kiemeli a figyelemre méltót, de nem változtatja meg. Természetesen sokan jobban szeretjük, ha a szépet emeli ki.
Kevesebben néznek dokumentum fotókat, és kevesebben ringatják el magukat dokumentum filmekkel.
A filmek nézettsége annyit elárul, hogy a kitalált történetek népszerűbbek a valóságosnál.
Én is a mesét szeretem jobban mindenben.
Aki nem szereti a szép mesét, az a borzalmasat nézi. A lényeg a mese szón van.
A másik énünk mégis szomjazik a valóságra, de abból is a szörnyülködni valóra.
Én már nem így vagyok vele.
Ezt a szörnyülködni valót keresik a szomszéd vagy a celeb életében, és a politikában.
Vagy szörnyülködnek a politikusokon, vagy szidják őket. Elhiszi mindenki, hogy amit ők csinálnak, az a kegyetlen valóság.
Kinek jut eszébe, hogy ekkor is mesét lát? Egy hatalmas színjátékot, melynek végkifejletét senki nem tudja meg, csak az utókor hiszi azt hogy látja a végkifejletet.
Ez a történelem.
A megtörtént és leírt történelem sem a valóság. A megtörtént a színjáték, a leírt a fantázia műve.
A valóság csak a most megélt pillanatod lehet. Vigyázz rá, hogy jó legyen.

Ha kérsz majd ingyenes e-könyv részletet, vagy értesítést, töltsd ki az űrlapot.
http://karolyfizsofia.hu/prozak--versek--receptek


2016. január 20., szerda

Előbb anyám vert / Majd az Élet

Elég sok olyan emberrel találkoztam, aki nem érzi magát itthon ezen a Földön.
Nem a Föld a hibás.
A mi világunk.
Nem azokról az emberekről beszélek akik panaszkodnak és nem érzik jól magukat a bőrükben.
Azok, akik nem érzik magukat itthon, de a bőrükben nagyon is jól érzik magukat, mert legbelül őriznek egy harmonikus világot. 
Nem furcsa?
Pedig mindenre van magyarázat, és ha megválaszoljuk, de sántít, tovább kell keresni a válaszokat.
Mivel én is ilyen ember vagyok, legalább nekem végre rá kell jönnöm, mit is teszek én itt a Földön.
Először is az időtlenséget vallom, mert csak abban az állapotban vagyok képes tenni valamit.
Ha abból kiesek, semmire sem vagyok képes.
Evvel nincs mindenki így. Sokan nagyonis jól elvannak az időben.
Tehát velük mi a dolgom. Kapcsolatba kerülök velük, bizalommal vagyok irántuk, megismerem őket, csalódást okoznak, bántanak, megvédem magam. Mire jó mindez?
Talán arra, hogy amikor visszatérek az igazi otthonba a Jövő Őskorba, tanúságot tudjak tenni arról, hogyan nem szabad élni.
Ez a világ a kísérlet világa. Ebben élünk meg mindent, és most kell megtanulni, mit nem szabad. 
Most elnézően mosolyogsz? Bolondnak tűnök? Na és?


2016. január 18., hétfő