"Lángolva égett majd pernyeként hullt le a légből"

Ha tetszik a blogom, iratkozz fel értesítésre, mert készül egy e-könyvem, és kaphatsz ingyenes részt belőle.
Kell, hogy legyen menedékünk. Kell egy olyan hely, vagy állapot, ahova elmenekülhetünk, ha már fárasztó a kézzelfogható valóság. Ez gyermekkorban játék, felnőttkorban infantilitás. Mivel a versírás állapota is egy menedék, ráadásul ha egy elképzelt személy bőrébe bújva írok verset, az minek mondható? Ne válaszolj.
Ismerős érzés, vagy csak a művészlelkek képesek ilyen elvetemültségre?
Ez itt régi versem.
Magam is meglepődöm, hogy ehhez képest most a saját bőrömben vagyok, és ráadásul jól is érzem magam benne. Ekkor ebben a személyiségben tudtam kifejezni a makacs szenvedélyességet. Lehet, hogy azért vettem elő, mert ismét szeretnék menekülni egy kicsit?

Fogaskerék

A lehulló bilincsek órája

Eljött

Repíti végre a tűz

Szabadon szálló pernye

A vére

Keringve minden gondot elűz

Jeges otthona olvadni készül

Sarki ruháját

Letépi láz

És a ház már

Királyi vár lett

Rideg lakója

Magához enged

Ajtaja nyitva van

Hagyva neked

Száguldó motorral

Szeli az útját

Hajában elnyűtt

Fogaskerék

Zsákjából kopott

Cipőit szórja

Mielőtt megáll

Behunyja szemét

Képlékeny iszapban

Viszontlát téged

Körülvesz benne sok

Kúszó gyökér

Húznak és vonnak

Gépszerű lények

Mosolyogsz

Ároknak partjára

Nyugodni tér

Az ébredés húzza fel

Űrbéli tájra

Hova a földi fák

Áttelepültek

Szavaknak erdeje

Tárja a karját

Elindul

Tüzet rakni

Neked

Lángolva égett majd pernyeként hullt le a légből

Az égből egy meteor zuhant le rá

Azóta számolja ujjai percét

Motorján babrálva szakad az ág

Fák kelyhéből issza az elmét

Kelmét nem talál

Mit teríthetne rád

Pucéran hagy meg az útszéli sárnak

Várnak a vén manók hát

Tüze még nem hunyt

Fut parazsával

Kergül és birkul

Elég elég

A végén felszed

Tisztogat

Kéred

Véredet csókolja

Még

(Toll nevű másik személyiségem írta)