2016. január 13., szerda

Te is szoktál dohogni? Feljelentés, derékfájás, akt, vers.

Dohogok. Sokan nem sejtik mi a problémám. Hát apróságért én nem szoktam dohogni.
Egy júliusban frissen kötött barátságnak kinéző valamiről kiderült hogy előre kitervelt merénylet. Az illető Ausztráliából hazatelepülni vágyó magyar nyugdíjas. Először elbűvölt minket, aztán segítséget kért, aztán kihasznált, aztán kirámolta a vidéki házunkat. Életemben nem jelentettünk fel senkit, de őt kénytelenek voltunk.
Pedig annyira készülök azokra a humoros sztorijaimra, de még mindig csak majd.
Viszont valamire rájöttem.
Úgy lelkileg, mint fizikailag ezek a történések legyengítenek, és nehéz visszaépítenem magam. Lelkileg az segít, hogy családom, barátaim meghallgatnak, tehát kibeszélhetem magam.
Fizikailag nekem izomfeszültségeim, enyhe görcsök mindenütt, és erős derékfájásom van.
Az ilyesmit nem szoktam annyiba hagyni, most is kitaláltam egy lazító gyakorlatsort gyógyszer helyett.
Aki kíváncsi rá, szívesen leírom. (Kérd a  karolyfizsofia@gmail.com címen.)
A másik dohogásom, hogy meghirdettem egy Akt a művészetben című pályázatot. Facebookon is hirdetem képpel. Vajon milyen képpel? Aktfestménnyel nyilván. Köszönöm azoknak, akik ezt megosztották, vagy ezután fogják.
Viszont ha hiszed, ha nem, egy művészeti oldal letiltotta, mert szerinte zavarja a facebook felhasználókat.
Ez a dolog még helyenként itt tart? Szexuális utalás nélkül egy istenteremtette női test sziklán napozik. Mi evvel a gond? https://www.facebook.com/events/927402474011465/
Azért nem evvel búcsúzom.
A Senkiföldje zenekar meglepett evvel egyszer:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése