2016. január 10., vasárnap

Akinek a lelke sérül, az előbb vagy utóbb bántani fog másokat.

Ősistenhit...

Néhányan  megkérdezik, hogy milyen vallású vagyok.
Nem kaptam semmilyen vallásos nevelést. 
Amiben hiszek az nem is hit, inkább bizonyosság. Ősistenhit.

Ha belegondolok, nekem oly természetes és kézenfekvő, hogy valamikor,
minden vallás kialakulása előtt is volt hit az emberek lelkében.

Véleményem szerint  előbb volt a hit, azután építettek templomokat.
Hogyan születhetett meg a hit?
Lehet hogy úgy  mint bennem, akit nem kereszteltek meg, nem kaptam vallásos nevelést. 
Itt ugrik be az a kérdés, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? 
Nekem a tyúk, azért mert én előbb hittem, majd később találkoztam a vallásos hívőkkel hitekkel.
Neked lehet, hogy a tojás, azért, mert a vallásos hívők, hitek mutatják meg az utat, merre kell keresned Istent.
Kinek a tyúk van előbb, kinek a tojás.
Amikor gyermek voltam, nem tudtam arról, hogy van Isten. 
Mindent ami történt velem, valahol ott belül megfogalmaztam, és egy belső párbeszéd alakult ki belőle.
Minden jó és rossz, valahogy mérlegre került, és nem hagyott a rosszban elmerülni.
Valaki ott belül meghallgatott, megsimogatott, átölelt. 
Azt mondta örülj, hisz a jelened gyönyörű.
Nézz és érezz. Így én boldog voltam.
Amikor a történések, események, hogy finoman fejezzem ki magam,
nem voltak épp ideálisak, a lelkemet felemelte olyan távolságba,
ahol úgy éreztem, nem is velem történik meg mindez. 
Valaki vigyázott rám, hogy lelkem ne sérüljön.
Szerettem ezt az állapotot.

Mindezeknek én akkor nem voltam tudatában.

Amióta tudatában vagyok, romlott a helyzet.
Bizonyára ez az élet rendje.
Szerinted?



2016. január 7., csütörtök

Látod? Hittem magunkat szépnek, jónak egymás vérébe feloldozónak...

http://www.poet.hu/vers/77367

Elkezdtem ezt a blogot írni, remélve, hogy a saját gondolataim az életről, erőt adnak másoknak is.
Most elérkeztem oda, hogy én kérek erősítést valahonnan. Bizonyára meg is fog érkezni.
Amikor nem remél az ember, mert a csalódás alacsony energia szintre taszítja, öregnek érzi magát.
Amikor újra bízik, minden rendbe jön.
Amikor lobog a lelkesedéstől, fiatalságot érez, fel meri vállalni a kockázatokat, mert erőt érez ahhoz, hogy bármit megoldjon.
Nem mondanám, hogy összetörtem, de elvesztettem a humoromat. Amint visszatér derűset fogok írni ígérem.
Most ez van, ezt kell átélni. Bár nem szerelmi csalódás ért, mégis erre a régi versemre akadtam rá, és ezt képesítettem meg.
Remélem a szomorúságban is meglelitek a szépséget.

2016. január 3., vasárnap

Bársonyos árnyat! Csengő kacajt!

Üsse kő, február 7-én tartok egy másik évbúcsúztatást, a Kínai Horoszkóp szerint február 8-tól van az új év.
A december 31-e nekem nem sikerült túl jól, és az 1-e sem. Lehet hogy sokan örültek volna egy 10 órás tűzijáték látványának innen a Toronyházból, de én nem tudtam értékelni. Nagy volt a zaj. A köhögés sem hagyott el, és a gonosszal is dolgom lesz még. Egyébként jól érzem magam. Tervezgetem a tennivalóimat.
Remélem legközelebb derűsebbet írok. :)




2015. december 30., szerda

Madarakká váltak a múlt emlékei

Remélem az Újév elsöpri az év végi kellemetlenségeket.
Amellett, hogy kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak érzem a szűk magánéletemet, szeretnék elbúcsúzni az év végi kellemetlenségektől.
Az egyik a köhögés, nátha, ami még nem hagyott el, de ráparancsoltam, hogy az új évben nem akarok tudni róla.
Az emberi gonoszságot is elengedem. Igazán nem is érintett mélyen, csak sok tennivalót adott.
Örömmel vettem tudomásul, hogy nem sérült a lelkem, sőt hasznomra tudom fordítani a tapasztalatokat.
Készülődöm az ÉVBÚCSÚZTATÓra.
Mindenkinek csak jót kívánok.
A sok jókívánság erősítse meg a mai napunkat, és BUÉK. :)

2015. december 26., szombat

Szíveteknek szebbik szavát várom

Már majdnem két hete kínoz a köhögés, az arcüreg és egyebek. Ilyenkor menekülő életet élek, ami azt jelenti, ha tehetem filmet nézek, vagy versekkel foglalkozom. A hallott és olvasott szavak elterelik a figyelmemet a bajomról.
A szónak hatalma van. A szavak jelentésükkel belém ivódnak, és elkísérnek utamon.

A versek a Mindenség szavai. Nekem úgy jönnek, le zuhognak be a szavak, ütemek, dallamok, mintha nem is tőlem erednének. Valami ellenállhatatlan erő arra késztet, hogy leírjam őket. Néha arra, hogy fésüljem át kicsit.  

 Tudod a versek, nem a valóságot tükrözik, és nem is az igazságot. Hosszúra nyúlt rövid pillanatok, múló, lelken átcikkanó érzések. Leírva mégis tovább élnek, és más lelkében másként érintenek meg mindenkit.



2015. december 22., kedd

Szeresd az ellenségedet?

Volt már eszmecsere a szeretet sokféleségéről.(Tegnap szirmokba öltöztetett egy pillanat...), de nem volt szó az ellenség szeretetéről. 
Az alábbi versemet magyarul és angolul is lehetett olvasni kiállításaimon Szigligeten, ahol személyesen fogadtam látogatóimat, évente 5 hónapon keresztül.
Mindenki másként reagálta le a verset. Az utolsó mondatot, bár számomra kézenfekvő az értelme, sokan nem értik, vagy nem jól értik.
Azt hiszem a papok most a fejemre koppintanak ha olvassák, de nekem egy pillanatig nem jutott eszembe az, hogy puszit kellene adnunk az ellenségnek.
Az, pedig, hogy nekik is kijár a felebaráti szeretet, nahát az őszinte indulataink ellen való, erőltetett dolog. Egyébként is, a szeretet ha áramlik bennünk, spontán áramlik és nem parancsszóra.
Ha bánt minket, vagy szeretteinken valaki, dehogy a szeretet önti el a szívünket. Nevetséges.
Igenis indulataink vannak olyankor, és megvédjük magunkat, vagy társainkat, ha tudjuk.
Ha valaki nem bizonyul barátnak, tartsunk távolságot, ha ellenségnek bizonyul, kapja meg azt amit megérdemel.
Nekem születésem pillanatától az egyik életfeladatom a gonosszal való küzdelem, tehát ellenség témában nagy múltra tekinthetek vissza. 
Ahogy elmúlik a harc, és elégtétellel múlttá válnak a küzdelmek, mi is az amit felfedezek ha újrapörgetem az eseményeket? Amikor más szemlélettel látom a jelentőségüket? Hát mikor lett volna alkalmam megismerni magamat? Mikor éreztem volna azt, hogy mire vagyok képes a bajban, milyen módszerrel, és milyen eredménnyel zárok le egy küzdelmet. Mennyi ideig visel meg és mennyit tudok hasznomra fordítani? 
Kibírtam, tehát erősebb lettem. Meglepődtem néhányszor magamon, amikor életveszélyekből sikerült kivágni magamat. Ilyenkor másodperceken múlnak a dolgok. Nem lehet felkészülni rá. Ekkor tudtam meg, mi az amivel születtem. Óriási érzés így győzni.
A hosszú harc az más, az már háború. Abban mindenképpen vannak veszteségek, mégis ha túl teszi magát rajta az ember, és gondolkodik, rájön, hogy sok pozitívumot hozott.
A fiúk is ezért szeretik a háborút, mert megméretik magukat. Soha nem tudnák meg mire képesek, ha nem kerülnének éles helyzetekbe. Nem helyeslem a háborút, de látom, a háborús élmények is sikerélmények, ha túléli valaki.
Tehát visszagondolva, az ellenségeknek nagy jelentőségük van sorsunk alakulásában.
Én őáltaluk lehettem pl. bátor. Amúgy egy óvatos, konfliktuskerülő ember vagyok. Nem virtuskodnék.
Akkor, amikor magasabb szintre hoznak fel a támadások, akkor érzem azt, hogy ösztönösen cselekszem és nem félek semmitől. 
Ellenségeim miatt lettem érzékeny embertársaim sorsára. Mélyen átérzem, ha másokat is hasonló megpróbáltatás ér.
Az életünkben az ellenség jelenlétét kell szeretni, és nem az egyént, aki bánt.
Akinek erről más a véleménye, rajta. Olvasom szívesen.



2015. december 20., vasárnap

Levél Karácsonynak

Ezt nem szántam mindenkinek, csak a gyengébb idegzetűeknek ajánlom szeretettel.